Spagetti, nem éppen úgy, ahogy általában megszoktuk. Maradékfelhasználás a hűtőből, s ebből lett egy finom egytál étel. Már megint brokkoli krémlevesnek indult volna a mai ebéd -ugyanúgy, mint már napokkal ezelőtt, - de ma megláttam Katánál a brokkolis szélesmetéltet, s arra gondoltam mi lenne, ha elkészíteném. Igaz, hogy sok mindenben eltér a két recept, de az ötlet nagyon jól jött.
S akkor, ahogy én készítettem:
Hozzávalók -minden, ami éppen a hűtőszekrényben most fölslegesnek látszik, s egy önálló ételhez sem elegendő)
Először is, amiből összejött ez a 3 személynek elegendő étel:
10 dkg házi húsos (kolozsvári) szalonna
1 fej édes hagyma
3 cikk tisztított fokhagyma
fél marék fagyasztott gombaszeletek
20 dkg szendvicssonka (olyan ízetlen, hogy nem tudtuk elfogyasztani, de így felhasználva nagyon jó)
1 púpos teáskanál Édes-Anna
2 dl tejszín (habtejszín)
20 dkg spagetti
A spagettit sós, kissé olajos vízben feltettem főni. S amíg a tészta megfőtt, addig a rávaló is elkészült.
10 dkg húsos házi szalonnát vékony szeletekre vágtam, s kiolvasztottam, majd kiszedtem egy kistányérra.
1 db édes hagymát (olyan halvány lila színű és nem piszkálja az epénket) apróra felkockáztam, s a szalonna zsírján megpuhítottam.
Fagyasztott gombaszeletekből pár darabot összevágtam, hozzáadtam. 3 cikk fokhagymát is belereszeltem. A gombaszeletek egy kis levet eresztettek, s ebben jócskán megpuhult a hagyma, majd hozzáadtam a kockára vágott uzsonnasonkát. Kevés ideig kevergettem és rátettem az Édes-Annát (ettől lett ilyen szép piros a spagetti)
Amikor már szépen összepárolódtak a serpenyőben lévő hozzávalók, akkor ráöntöttem 2 dl habtejszínt, s ezzel kevergetve szépen besűrítettem. Sózni nem kellett, mert a szalonna kisűlt zsírja elegendő sósságot adott, s az Édes-Anna is besegített. Egyéb fűszert nem adtam hozzá.
Közben a brokkolit rózsáira szedtem és egy -arra alkalmas- tupperes edényben, mikróban puhára pároltam (4 perc alatt).
A tészta kifőtt, leszűrtem, beleforgattam a sonkás, gombás, tejszínes masszába. Tányérra raktam, s a kisült kolozsvári szalonna szeletkékkel megpakoltam, majd a tetejére tettem a brokkoli rózsákat.
Ez az étel is a 30 perces elkészülési kategóriába tartozik. Nagyon egyszerű, de nagyon finom lett.